Megnyílt Nyíregyháza-Sóstó új látványossága, a Zöld Piramis
Ünnepélyes keretek között ma délelőtt felavatták a Nyíregyházi Állatpark legújabb látványosságát, a Zöld Piramis néven ismertté vált összetett komplexumot.
Több mint másfél milliárd forintból épült meg a Nyíregyházi Állatparkban az a háromszintes épület, amely délkelet-ázsia élővilágát mutatja be. A Zöld Piramis megépítéséhez szükséges pénzösszeget az Európai Unió, a magyar állam és a nyíregyházi önkormányzat finanszírozta.
Az épület avatásán részt vett Bajnai Gordon jelenlegi miniszterelnök is, aki üdvözölte a látványos kezdeényezést. Az ünnepségen beszédet mondott Csabai Lászlóné Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere, a berlini állatkert igazgatója, Gajdos László nyíregyházi állatpark igazgató, valamint H. E. Mangasi Sihombing Indonézia budapesti nagykövete is. A megnyitón több helyi politikus, köztük dr.Vinnai Győző Fidesz frakcióvezető is megjelent.
Az ünnepségen az állatpark elismerő gyűrűjét adományozták azoknak, akik sokat tettek az építkezés megvalósulásáért, beleértve a belső dolgozókat és a külső vállalkozókat is. Ez után a Zöld Piramis főbejáratánál átvágták a nemzetiszín szalagot és hivatalosan is átadták a létesítményt a látogatóknak.
500 ezer liter tengervíz, comodói látványvilág, 32 hektáros terület, 16 méter magas kupola, magaslati kilátó, több mint 1200 egzotikus állat - csak néhány érdekesség a csodavilágról, amely holnaptól mindenki számára nyitva áll. Nyíregyháza új turisztikai látványossága, az Ócenárium és Tarzan ösvénye mindenkit szeretettel vár Sóstón a Nyíregyházi Állatparkban!
MCOnet-Kovács Tünde

H. E. Mangasi Sihombing Indonézia budapesti nagykövete is beszédet mondott a megnyitó ünnepségen
Az ünnepségen az állatpark elismerő gyűrűjét adományozták azoknak, akik sokat tettek az építkezés megvalósulásáért, beleértve a belső dolgozókat és a külső vállalkozókat is. Ez után a Zöld Piramis főbejáratánál átvágták a nemzetiszín szalagot és hivatalosan is átadták a létesítményt a látogatóknak.
A látogatók végre megcsodálhatják az Indonéz Házat és az Ócenáriumot
500 ezer liter tengervíz, comodói látványvilág, 32 hektáros terület, 16 méter magas kupola, magaslati kilátó, több mint 1200 egzotikus állat - csak néhány érdekesség a csodavilágról, amely holnaptól mindenki számára nyitva áll. Nyíregyháza új turisztikai látványossága, az Ócenárium és Tarzan ösvénye mindenkit szeretettel vár Sóstón a Nyíregyházi Állatparkban!
MCOnet-Kovács Tünde
További hírek:
Szólj hozzá a fórumon!