Nemzetközi Böllérversenyt rendeztek Napkoron

A hanyományokhoz hűen idén januárban is megrendezték a Nemzetközi Böllérversenyt Napkoron, 2017-ben immár 16. alkalommal.

XVI. Nemzetközi Böllérverseny, Napkor, Seszták Oszkár

Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat elnöke is megjelent a napkori rendezvényen

 

Először 2001-ben Napkor akkori polgármestere, Gáva János kezdeményezte a böllérverseny megszervezését. Ekkor még csak egy baráti társaság vágott néhány mangalicát, céljuk az volt, hogy népszerűsítsék a sertésfajtát. Ezután két évig a harangodi erdő napkori részén rendezték meg a versenyt, majd ezt követően a település belterületén lévő Kígyós adott otthont a rendezvénynek. Ám mivel ekkor már 10-20 csapat is részt vett a böllérversenyen a hely szűkösnek bizonyult. A következő évektől ezért szervezték a nagyszabású programsorozatot a Napkorona Udvarházban. A Napkori Nemzetközi Böllérversenyen csapatok mérik össze szúrási, vágási és feldolgozási technikáikat. A versenyzők a népi hagyományoknak megfelelően készítik el a disznótor finomságait, pl. a hurkát, kolbászt vagy a mindig nagy népszerűségnek örvendő toroskáposztát. Kóstolási lehetőség mindig van a csapatoknál és a szervezők által felállított standokon is.

 

 XVI. Nemzetközi Böllérversenyen

Már hajnalban fogópálinkával indította a 12 csapat a napot



A Napkorona Hagyományőrző, Lovas és Lövész Egyesület által szervezett rendezvényen a főszerep természetesen idén is a hagyományos disznóvágáson volt. A versenyzők a népi hagyományoknak megfelelően készítették el a disznótor finomságait, pl. a hurkát, kolbászt vagy a mindig nagy népszerűségnek örvendő toroskáposztát.  Amíg a csapatok a "házuk táján" sürögtek-forogtak, addig a lelkes érdeklődőket változatos fellépők szórakoztatták a színpadon: helyi néptáncosok, mulatós királyok és királynőkön kívül erdélyi fellépő is szerepelt a rendezvény repertoárjában. A falusi hangulatot felelevenítő napkori böllérverseny az Észak-Alföldi Régió egyik legnagyobb idegenforgalmi rendezvényének számít, sőt rendelkezik a Magyar Turizmus Zrt. regionális igazgatóságának ajánlásával is.



-kt-