Két kilátóval bővül Sóstó
Több éve nem volt látogatható Nyíregyháza egykori, népszerű turistacélpontja, a sóstói kilátó – azt ugyanis életveszélyesnek nyilvánították és lebontották. Most azonban két másik épül helyette.
Lezárták, majd le is bontották az életveszélyessé vált sóstói kilátót évekkel korábban, noha az az odalátogatók egyik kedvenc helye volt.
Dr. Kovács Ferenc polgármester elmondta, hogy Nyíregyháza közgyűlése június végén úgy határozott: önkormányzati területen, saját költségen húznak fel egy kilátót, a T-Systems Magyarország Zrt. javaslatára. S kilátó több távközlési szolgáltató számára is helyet adna – írta meg a szon.hu.
Az új kilátó a tervek szerint - a turisták nagy örömére - 2018-ban elkészül.
Elbontották a régi kilátót - de két új épül helyette Sóstón
Másik kilátó is épül azonban, melyet a Nyírerdő Zrt. készíttetne el, a Bujtosi-tó partján.
A megyeszékhely vezetésével építenék ezen a helyszínen, s erről már több alkalommal is folyt egyeztetés – adta hírül a szon.hu.
Hidas Tibor, a cég erdőgazdálkodási osztályvezetője megjegyezte, hogy a kilátót saját forrásból finanszírozzák. Egyelőre annyit tudni, hogy 30 métereset képzeltek el és fából, augusztus végére készen lesznek a konkrét tervek.
A megvalósítás pedig akkor kezdődhet el, ha megkapják a szükséges engedélyeket, valamint lezajlik a kiviteleztetők megpályáztatása – írta meg a szon.hu.
Fotó: szon.hu - KM Archív
B.A.