25 sikertörténet címmel pénteken kötetbemutatót tartottak Nyíregyházán a Hotel Pagonyban.A sajtótájékoztatón Csisztu Zsuzsa médiaszemélyiség is részt vett, hiszen az előszót is ő írta a könyvhöz.
Pokrovenszki Gergely négy évvel ezelőtt jelentette meg első kötetét. Az újságíró kollégáival arra kereste a választ, hogy hogyan lehet ma Magyarországon sikeres vállalkozásba kezdeni, milyen akadályokat kellett a kötetben szereplőknek leküzdeniük. A szerző vallja, a siker receptje: kitartás, szorgalom, szerencse. Neves műgyűjtő, Kossuth-díjas karnagy, többszörös magyar bajnok sportoló, sikeres orvos és televíziós is helyet kapott a 25 sikertörténet című kötetben.

A nem mindennapi interjúkötet sok érdeklődőt vonzott a Hotel Pagonyba
Az eseményen Magyarország I. Borkirálynője Götz Mária Ildikó borkóstolót tartiott, míg Dr. Csábi Bettina a GBU veretlen, többszörös világbajnoka Álomdiéta bemutatóval érkezett. A sajtótájékoztató részt vett Csisztu Zsuzsa médiaszemélyiség és családja, valamint a népszerű Desperados Betti is. A tájékoztatót követően a Mandala Dalszínház művészeinek előadásában gyönyörködhettünk, majd az állófogadáson a Zsindelyes Pálinkafőzde párlatait is megkóstolhattuk.

25 sikertörténet címmel pénteken kötetbemutatót tartottak Nyíregyházán
Végezetül álljon itt Csisztu Zsuzsa előszava a 25 sikertörténet című kötetben:
"Most fellélegeztem! Nagyon örülök, hogy ezúttal bebizonyosodik: van élet a celebvilágon túl is! Megnyugvással látom, hogy léteznek még optimista szerzők, akik hisznek abban, hogy a hétköznapok hősei valódi példaképeink lehetnek, akiknek az életútja megismerésre, sőt követésre érdemes.

Az eseményen megjelent Csisztu Zuzsa,Desparerado Betti,Csábi Bettina és Götz Mária Ildikó is
Pokrovenszki Gergely egy celebciklonoktól viharos négy éves szünet után vette a bátorságot, hogy szembe menjen az aktuális “trenddel” – huh, de divatos –, és első kötete után, kitartva az eredeti elképzelés mellett, ismét az értékek után nyúlt. Újságíró társaival együtt olyan emberek életét mutatják meg ebben az interjúkötetben, akik sajnálatosan, a médiumok által egyre inkább sulykolt “Gyere villants nagyot!”, „Szabasd át magad!”, „Töltesd fel a tested!”, s főleg, „Csak a külcsínnel foglalkozz!” ars poeticával ellentétben hittek és hisznek a befektetett munkában, a lehetetlennek tűnő vállalkozások véghezvitelében, a mások számára is értékeket teremtő álmok megvalósításában.

Pokrovenszki Gergely és társszerzői a sajtótájékoztatón
Ma, amikor az önzőség szinte mindent elsöprő vezérelvnek tűnik az érvényesülésben, a főszereplők vallomásaiból kitűnik, hogy hosszú távon ez nem járható. Éppen ellenkezőleg: világunk valódi előremozdítói sikereiket többnyire csapatmunkában, másokra figyelemmel és velük összhangban érték el. Úgy, mint az a kilenc újságíró, akik e kötetet életre hívták."MCOnet-Kovács Tünde
További hírek:
Nyíregyháza Online
Szólj hozzá a fórumon!